Masztociták:

A hízósejtek, más néven masztociták a csontvelőben lévő őssejtekből alakulnak ki, amelyek az immunrendszer részét képezik. Paul Ehrlich fedezte fel a hízósejteket 1878-ban, és azért adta nekik ezt a nevet, mert úgy néztek ki, mintha tele lennének táplálékkal. Eredetileg úgy gondolta, hogy az a feladatuk ezeknek a sejteknek, hogy más sejteket tálpáljanak. A hízósejtek részt vesznek a veleszületett és szerzett immunválaszban, valamint a gyulladásos folyamatokban. Túlnyomórészt a bőrben (itt elsősorban az idegvégződések körül), az orr, a tüdő, a szem, a fül, a bél, a száj, a nyelv, az urogenitális traktus nyálkahártyáján, a kötőszövetben, a szervek, a nyirok- es a vérerek körül, a koszorúerekben és az idegsejtekben találhatók. Ők az első védelmi vonalunk a betolakodókkal szemben. A központi idegrendszerben is találunk hízósejteket, és az agyban is (különösen a hipotalamuszban) sok a hízósejt. A hízósejtek szerepet játszanak a sebgyógyulásban és a kórokozók elleni küzdelemben, az új erek kialakításában, az immuntoleranciában, a rák megelőzésésben és belső szerveink védelmében. Nagyon hasonlítanak a bazofilokhoz, de ezek a hízósejtekkel ellentétben a véráramban keringenek. A hízósejtek egyik fő funkciója a paraziták elleni védelem, amely az E típusú immunglobulinok révén történik. Az IgE által kiváltott hízósejtreakciók az azonalli típúsú allergiákban is döntő szerepet játszanak. Ezek közé tartozik az asztma, a neurodermitisz, a viszketés, a csalánkiütés, az ételallergia, az anafilaxia, az allergiás nátha, a szénanátha. A hízósejteket az IgE, IgG, antigének és allergének, de a szövetek sérülése is aktiválja, Érintkezéskor felpattannak és felszabadítják a több mint 50 különböző anyagot tartlamazó mintegy 500 szemcse tartalmát (azaz jóval többet, mint a hisztamin, bár a fermakológiai kutatások szinte kizárólag e körül az egy anyag körül forognak (antihisztaminok), de az allergiás reakciók kialakulásásban több anyag is szerepet játszik. A hízósejtek vagy robbanásszerűen felszabadítják a granulumaik teljes tartalmát (általában IgE-mediált, anafilaxiás reakció), vagy szelektíven szabadítanak fel egyes anyagokat (darabos gnauláció, más gyulladásos eseményeknél), amit a mitokondriumok szabályoznak. Az antigének lehetnek paraziták (bélparaziták vagy a demodex atka), de a vírusok által kibocsátott molekulák, baktériumok (bélbaktériumok, mint a clostridia, vagy a staphylococcus areus), gombák vagy környezeti toxinok, mint a nehézfémek, peszticidek és klórvegyületek. A baktériumok olyan anyagokat is felszabadíthatnak, amelyek megakadályozzák a hízósejtek megfelelő pusztulásást, így még a hibás és túlreagáló hízósejtek is túlélnek. A kórokozók a hízósejteken mint legfontosabb közvetítőkön keresztül befolyásolhatják a bél-agy (bőr)-tengelyt. Továbbá az olyan hormonok, mint a gonadoropin felszabadító hormon és az ösztrogén, illetve a stresszhormon, a kortikotropin felszabadító hormon aktiválhatják a hízósejteket és növelhetik a hízósejtek általános termelését. A stresszhormon kortizol (amelynek felszabadulását a kortitropin felszabadító hormonok váltják ki) viszont szabályozza a hízósejtek számát és aktivitását. Ezért a kortizolt (hidrokortizon) gyulladáscsökkentő készítményekben, például krémekben és krónikus gyulladásos betegségek elleni gyógyszerekben is használják. Hasonlóképpen, a neuropeptidek, mint például a P-anyag, a neurotenzin és az idegi növekedési faktor, valamint más immunmolekulák is kiválthatják a hízósejtek aktivitását. A hízósejtek a tumor nekrózis faktoron (TNF) keresztül lépnek kölcsönhatásba a T-sejtekkel. Érdekes módon a hízósejtek egyidejűleg képesek lebontani számos olyan anyagot, amelyek aktiválják őket, és rendelkeznek az immunrendzser megnyugtatására szolgáló mechanizmusokkal.